Alig vártam, hogy eljöjjön ez a nap , amikor is hazamehetünk. Négy éjszakát töltöttünk a kórházba és már nagyon nem szerettem ott lenni! Utolsó éjjel nem aludtam szinte semmit, azon izgultam be ne sárguljon Emmus, mert akkor nem mehetünk haza. Egész éjjel a telefonommal világítottam szegény gyereket, s néztem nem sárga-e. Azért aggódtam ennyire, mert előző nap járt úgy egy anyuka, hogy mehettek volna haza, a kisbabája meg úgy besárgult reggelre, hogy utána egész nap a kékfény alatt melengették! Sajnáltam őket nagyon!
Na, de az én Emmusom ügyes leányzó volt és nem sárgult be, úgyhogy jöhettünk haza! Apa és nagypapa jött értünk a kórházba reggel fél 10-re. Én akkorra már mindent összepakoltam :). Át kellett még mennünk Esztihez, hogy vessen egy pillantást rám. Utána még elmentem Emmus anyakönyvi kivonatáért és a lakcímkártyáért. Nagypapa addig várt minket az előmelegített kocsiba. Hazafelé úton Emmus végig aludt, meg se rebbent, nem gondoltam volna, hogy így fogja birni az autókázást! Nagyon édike volt!
13 órakor értünk haza. Nagyon jó érzés volt végre otthon lenni. Emmus első látogatói a dédik voltak! A védőnőnk is ezen a napon jött el hozzánk! Neki külön köszönöm a segítségét mellfejés ügyben! Ugyanis az egyilk cickóm, úgy bedurrant mire hazaértünk, hogy attól féltem begyullad. Szegény Emmus nem is bírt vele! Még jó, hogy drága nászasszony jelöltünk (mert bizony mi már összeboronáltuk a gyerekeket, bár még egymást nem látták :)) kölcsönbe adta az Ő jó kis elektromos mellszívóját és azzal sikerült enyhítenem a feszes dolgon! Köszönet érte mégyegyszer!
Végre itthon aludhadtunk! Első éjszakánk gyerekkel közöttünk, halvány lámpafénynél telt. Ha leoltottam, olyan sötét volt, hogy nemláttam az orromig sem, s nekem muszáj volt látnom Emmust!!! :) Kb. két-három óránként kelt fel enni, hmm, gondoltam én naív, milyen jó gyerek, máris milyen rendszert tart magának. :)
